Dohányboltban, élelmiszerüzletben próbálkoztak
Rablási kísérlet miatt elfogtak három fiatalt Miskolcon
Elfogtak a rendőrök három fiatalt, akik még áprilisban egy dohányboltot, majd egy élelmiszerüzletet próbáltak meg kirabolni Miskolcon.
2015.07.15 17:19MTISzabó-Berdár Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: két rendbeli, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérletének gyanúja miatt indítottak eljárást a 20 éves, a 19 éves és a 16 éves miskolci lakos ellen.
A három fiatal módszere mindkét esetben ugyanaz volt: a bűncselekményt közösen kitervelték, majd egyikük egy késsel fenyegetőzve bement az adott kereskedésbe és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat, míg két társa a helyszín közelében figyelt.
A fenyegetéseknek azonban mindkét kereskedelmi egységben ellenálltak, így a támadók üres kézzel menekültek el; a rendőrök ezen a héten, hétfőn és kedden, egyenként fogták el őket. Mindhárman beismerő vallomást tettek, egyiküket a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


