Testvérpár
Zsarolókat fogtak el Borsodban
Zsarolókat fogott el a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az ügyben ezzel már egy teljes család került előzetes letartóztatásba.
2015.07.05 19:15MTIA rendőrség közlése szerint a két testvért - egy 29 éves és egy 27 éves férfit a rendőrök egy tervezett rajtaütés során fogták el. A két férfi ellen többrendbeli, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, valamint egyrendbeli személyi szabadság megsértése miatt folytatnak eljárást.
A gyanú szerint a testvérpár részt vett Putnokon és környékén több ember megfélemlítésében, zsarolásában. A sértetteket azzal fenyegették, hogy amennyiben nem fizetnek ki különböző nagyságú összegeket, akkor mind őket, mind pedig családtagjaikat bántalmazni fogják.
A huszonéves testvérek most szüleiket követik a börtönbe, akiket korábban már előzetes letartóztatásba kerültek az ügyben.
A család néhány év alatt többmilliós bevételre tett szert ezzel a módszerrel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


