Eljárás indult
Meggyilkolhatták a leégett pusztaszemesi házban talált férfit
Feltehetően meggyilkolták a kedden leégett pusztaszemesi házban holtan talált férfit, a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
2015.06.30 22:03MTIA kora este történtekről a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján korábban arról tájékoztatott, hogy a tűzoltók egy embert kihoztak a teljesen kiégett Kishegy utcai házból. A mentők megpróbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni az életét.
A tűzoltók egy 10 és egy 20 literes benzineskannát, valamint egy 11,5 kilogrammos gázpalackot hoztak ki a házból, egyiket sem érte hőhatás.
A rendőrség az esettel kapcsolatos közleményében azt írta: a helyszíni szemle és az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján az idős ember bűncselekmény áldozata lett. A nyomozók nagy erőkkel megkezdték az adatgyűjtést az elkövető azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


