Illegális bevándorlás
Lovas rendőrök járőröznek a Tisza árterében Szegednél a határsértők miatt
A Készenléti Rendőrség lovas rendőrei járőröznek a Tisza árterében és Szegeden péntektől, feladatuk a határsértők elfogása és az ott élők szubjektív biztonságérzetének javítása.
2015.06.26 11:45MTI
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs elmondta, a két járőrpár egyike Szeged Gyálarét városrészében dolgozik, a másik a Tisza árterében, Szeged belvárosa és a magyar-szerb határ között.
A lovasok azokra a területekre is eljutnak, ahova a rendőrök gépjárművel vagy gyalog csak nehezen tudnának - közölte.
Egy harmadik járőrpár a Homokhátságon, a mórahalmi tanyavilágban teljesít szolgálatot. Itt már hónapok óta járőröznek a lovas rendőrök, a tapasztalatok kedvezőek, a tanyákon élők igénylik a jelenlétüket - tudatta a szóvivő.
Szenti Szabolcs hangsúlyozta, a rendőrség valamennyi, az illegális bevándorlás által érintett területen jelen van, és helikopteres járőrök is ellenőrzik a térséget.
A magyar-szerb határ és a szegedi belváros közötti erdős területen június 24-én több száz határsértőt fogtak el a rendőrök egy akcióban.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


