Bűncselekmény
Húsz évvel ezelőtti gyilkosság társtettesét keresik a zalai rendőrök
A 38 éves férfi a gyanú szerint társtettese volt egy 1996-ban Csapiban történt gyilkosságnak. Bűntársát a rendőrök a múlt héten fogták el.
2015.06.25 08:05MTIA police.hu oldalon csütörtök reggel jelent meg a ZMRFK felhívása, amelyben segítséget kérnek a rendőrök a 38 éves Cz. P. elfogása érdekében. A fényképes felhívás szerint a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki egy 1996-os bűnügyi számra hivatkozva.
Nothoff Ingrid, a ZMRFK szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a férfi annak az 1996-ban, Csapiban történt emberölésnek a társtetteseként lett gyanúsított, amelyben egy hete került házi őrizetbe egy 37 éves férfi.
A rendőrök június 16-án vették őrizetbe a másik gyanúsítottat, aki társával még 1996-ban fejbe lőtte és kirabolta egy ismerősét Csapiban.
A gyilkosság előzményeiről a Zalai Hírlap számolt be. Eszerint a 37 éves férfi még középiskolás korában barátkozott össze a preparátorként és vadkárbecslőként dolgozó későbbi áldozattal. A fiú elhatározta, hogy társa segítségével megszerzi a férfi vagyontárgyait, ha kell, meg is öli. Ehhez egy éles lőfegyverré átalakított légpuskát is szerzett.
A férfi, ahogy korábban többször, úgy 1996. április 5-én is autójával elvitte magához a fiút, és amikor elaludt, a fiatal beengedte társát a házba. Amikor egyebek közt a fegyvereket, műszaki cikkeket pakolni kezdték, a férfi felébredt a zajra, a fiú pedig fejbe lőtte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


