Embertelen emberölés
Csaknem húsz évvel ezelőtti zalai gyilkosság gyanúsítottját fogták el
A most 37 éves férfi a gyanú szerint egy társával még 1996-ban fejbe lőtte és kirabolta egy ismerősét Csapiban.
2015.06.18 17:05MTIEgy csaknem húsz évvel ezelőtt a Zala megyei Csapiban történt gyilkosság gyanúsítottját fogták el a rendőrök, de a férfi az ügyészség indítványa ellenére nem került előzetes letartóztatásba, csupán házi őrizetbe - erősítette meg a Zalai Hírlap online kiadásának csütörtöki információját a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek.
Pirger Csaba közölte: a rendőrök kedden vették őrizetbe a most 37 éves férfit, aki a gyanú szerint egy társával még 1996-ban fejbe lőtte és kirabolta egy ismerősét Csapiban. A megyei főügyészség indítványozta a nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását, a csütörtök délutáni tárgyaláson azonban a nyomozási bíró elegendőnek tartotta a házi őrizet elrendelését.
A lap beszámolója szerint a gyanúsított még középiskolás korában barátkozott össze a preparátorként és vadkárbecslőként dolgozó későbbi áldozattal. A fiú elhatározta, hogy egy még ma is ismeretlen társa segítségével megszerzi a férfi vagyontárgyait, s ha kell, meg is öli. Ehhez egy éles lőfegyverré átalakított légpuskát is szerzett.
A férfi, ahogy korábban többször, úgy 1996. április 5-én is autójával elvitte magához a fiút, s amikor elaludt, a fiatal beengedte társát a házba. Amikor egyebek közt a fegyvereket, műszaki cikkeket pakolni kezdték, a férfi felébredt a zajra, a fiú pedig fejbe lőtte.
Az értékeket később eladták, a tettes a pisztolyt ismeretlen helyen eldobta, társát pedig azóta is keresik.
Pirger Csaba az MTI kérdésére elmondta: a fiú a gyilkosság időpontjában már nem volt fiatalkorú, a bűncselekményt megelőzően nem sokkal töltötte be a 18. életévét. A nyomozás érdekeire való tekintettel a mostani elfogás körülményeiről és helyéről azonban egyelőre nem kívánt részleteket közölni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


