Sikkasztás
Letöltendő börtönbüntetést kérnek a repülőjegyes csalóra
Sikkasztás miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy 52 éves kecskeméti nő ellen, aki egy cég ügyvezetőjeként repülőjegyek megvásárlására 37 embertől, több mint 15 millió forintot csalt ki.
2015.06.18 08:43HavariapressA vádlott egy kecskeméti betéti társaság ügyvezetőjeként kizárólagosan repülőjegy értékesítéssel foglalkozott, melynek során repülőjegy vásárlása céljából vett át különböző összegeket magánszemélyektől és vállalkozásoktól. Az átvett összegekből azonban nem repülőjegyeket vett, hanem a pénzt elsikkasztva, a saját céljaira fordította, így összesen 5 sértettnek 3,9 millió forint kárt okozott.
A sikkasztások között volt olyan eset is, hogy a nő az ügyfelek pénzéből jogtalanul a nyugdíjas otthonban lévő anyósának az ellátását fizette ki, illetve egyszer a tévedésből kétszer átutalt összeg egy részét nem fizette vissza. A bt. 2013 tavaszára fizetésképtelen lett, de a vádlott ennek tudatában is folytatta az immár csalásnak minősülő pénzszerzést: 2013 májusa és augusztus vége között további 32 ügyféltől csalt ki különböző, 22 ezer és 2 millió forint közötti összegeket repülőjegy vásárlásra, holott tudta, hogy az átvett összegekből nem fog repülőjegyeket venni. A vádlott a csalásokkal összesen több mint 11 millió forint kárt okozott.
A sikkasztások és csalások sértettjei között a magánszemélyeken kívül voltak egyesületek, cégek, de még gimnáziumok is. A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség 4 rendbeli sikkasztás bűntettével, 1 rendbeli sikkasztás vétségével, 28 rendbeli csalás bűntettével, valamint 4 rendbeli csalás vétségével vádolja és végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság dönt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06