Zaklató
Közösségi oldalon vadászó pedofilt állítanak bíróság elé
Egy közösségi portálon szexuálisan zaklatott egy gyermekkorú kislányt egy jóval idősebb férfi. A magát bárónak nevező, jelenleg már előzetes letartóztatásban lévő elkövetővel szemben a Hatvani Járási Ügyészség emelt vádat.
2015.06.09 10:21HavariapressA vádlott 2014 szeptemberében egy sokak által használt internetes közösségi portálon ismerőseként jelölte meg a 12 éves kislányt, aki ezt meggondolatlanul elfogadta, annak ellenére, hogy nem is ismerte a férfit.
Ezt követően a magát 19 évesnek kiadó, de valójában 52 éves vádlott a lány által óvatlanul megadott telefonszámon napi rendszerességgel zaklatta őt.
Alig néhány nappal a megismerkedésük után a férfi már azt kérte tőle, hogy küldjön magáról egy félmeztelen fotót. Mivel ilyet nem kapott, az iskoláslányt azzal fenyegette meg, hogy kizáratja a közösségi oldalról, mire a sértett végül küldött neki egy női mellet ábrázoló képet, majd - további kényszer hatása alatt - egy őt magát melltartóban mutató fotót.
Ez utóbbit - kettejük viszonyát hamis színben feltüntető szöveg kíséretében - a vádlott közszemlére tette a közösségi oldalon, eltávolítását pedig már ahhoz kötötte, hogy a kislány küldjön magáról egy aktfotót. Akkor a sértettet immár mezítelen felsőtesttel ábrázoló fotót meg is kapta, de - a lány könyörgése ellenére - a korábban kiposztolt képet nem vette le, hanem még tovább ment, és a sértett nemi szervéről készült újabb fényképre tartott igényt.
Amikor ezt is megkapta, azt a számítógépén elmentette, majd - további súlyos fenyegetések kíséretében - már azt kezdte követelni, hogy a gyereklány létesítsen vele nemi kapcsolatot.
A sértett végül színleg beleegyezett ebbe, de a történtekről beszámolt a szüleinek. Ők értesítették a rendőrséget, akik így a megbeszélt személyes találkozón a vádlottat elfogták és őrizetbe vették. Az ezt követően megindult nyomozásban a férfi lakásán tartott házkutatás során nagy számban kerültek elő a számítógépén tárolt, a világhálóról letöltött, kiskorú lányokat szexuális aktus közben ábrázoló pedofil tartalmú fotók.
A Hatvani Járási Ügyészség a férfit most kényszerítés bűntettével, személyes adattal visszaélés vétségével, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntettének kísérletével és gyermekpornográfia bűntettével vádolja.
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben börtönbüntetést szabjon ki, határozott időre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, továbbá kobozza el a bűncselekmények elkövetéséhez használt számítógépét, és kötelezze az eljárásban eddig keletkezett csaknem 800 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06