Féktelenül
Monitor esett egy lány fejére a helyi autóbuszjáraton Debrecenben
Az autóbuszba szerelt utastájékoztató monitor esett egy lány fejére hétfő délelőtt a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. egyik helyi járatán.
2015.05.18 14:21MTIA cég kommunikációs és marketing vezetője, Nagy Annamária közölte: a baleset a debreceni 48-as járaton, a Kopja utcai megállóhelyen történt. A buszsofőr, amint észlelte az esetet, azonnal értesítette a mentőket, akik a sérültet kórházba vitték. A DKV sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Regionális orvos igazgatója elmondta: a 17 éves lányt könnyű fejsérüléssel a Kenézy Gyula Kórházba vitték.
Az autóbuszok műszaki állapotáért az Inter Tan-ker Zrt. felelős, amelynek közlekedési ágazati vezetője, Pintér István az MTI megkeresésére azt közölte: hasonló eset még nem fordult elő, ezért vizsgálatot rendeltek el - a járműgyártóval közösen - az ilyen események elkerülése érdekében. A kiinduló és a beérkező járatokat naponta ellenőrzik - fűzte hozzá.
Hétfőn valamennyi járművet külön figyelemmel átvizsgálják annak áttekintésére, hogy van-e olyan, eddig fel nem fedezett sérülés, amely esetleg hasonló balesetet okozhatna - mondta Pintér István, aki szintén együttérzését fejezte ki a balesetet szenvedett utasnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


