Balek
Betörtek hozzá, kihívta a rendőröket, de elfelejtette elrejteni a kenderültetvényét
Előzetes letartóztatásba került egy 39 éves monori férfi, aki valószínűleg az év balekja címet is elnyeri.
2015.04.30 08:25ma.huA Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 39 éves monori lakos ellen - írja a police.hu.
A rendőrök 2015. április 26-án az éjszakai órákban megjelentek egy monori háznál, mivel lakásbetörésről érkezett állampolgári bejelentés. A helyszínen L. P. az ingatlan bérlője tartózkodott, aki a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy három - általa ismeretlen - személy próbált meg bejutni a családi házba, akik őt tettleg bántalmazták, majd a helyszínről elmenekültek.
A rendőri intézkedés során a nyomozók az ingatlanban 58 tő kábítószergyanús növényt és több, mint 800 gramm növényi törmeléket találtak. A szakértő elsődleges véleménye szerint a lefoglalt növények és a törmelék kábítószernek minősül.
A 39 éves férfit a rendőrök a helyszínen elfogták és előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók ezt követően őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig 2015. árpilis 28-án elrendelte az előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


