Durva zugírászat
Csaknem egymilliárd forintot csalt ki ügyfeleitől egy gödöllői ügyvéd
Vádat emeltek egy gödöllői ügyvéd ellen, aki 2011 márciusától különböző módszerekkel több mint negyven ügyfelét károsította meg, összesen csaknem egymilliárd forinttal.
2015.04.23 10:05MTIA Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Gyugyi Csilla elmondta, hogy a Gödöllőn ügyvédi irodát működtető férfinél többen adásvételi szerződésben szereplő vételárat, adótartozást, alapítvány létrehozására szánt pénzösszeget vagy egy-egy vállalkozás folytatásához szükséges biztosítékot helyeztek ügyvédi letétbe.
A vádirat szerint az ügyvéd ezeket az 1 millió és 15 millió forint közötti összegeket nem letétként, hanem a saját pénzeként kezelte. 2012-ben és 2013-ban már 3 milliótól 150 millió forintig terjedő összegeket vett át több ügyfelétől azzal az ígérettel, hogy pénzüket ingatlanbefektetésekben megforgatva magas hozammal adja vissza. Biztosítékként általában színlelt letéti szerződést mutatott be.
Később, amikor nem tudta kifizetni a korábban ígért magas hozamokat, sőt a neki átadott pénzeket sem tudta visszafizetni, ügyfelei megnyugtatására hamis adásvételi szerződéseket készített, és az azokban szereplő ingatlanokat színleg jelzáloggal terhelte ügyfelei javára.
A vádlott azután is folytatta tevékenységét, hogy az ügyvédi kamara felfüggesztette működését, továbbra is okiratokat szerkesztett, vállalta a hozzá fordulók képviseletét egyes hatóságok előtt, munkadíjat felszámolva. Az ügynek 48 sértettje van.
A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség ügyvédi visszaélés és zugírászat vétségével, valamint csalás és sikkasztás bűntettével vádolja a házi őrizetben lévő férfit - tette hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06