Fehér por
Kábítószer-kereskedőket vettek őrizetbe Nógrád megyében
Az ellenőrzésen és a férfi budapesti lakásában megtartott házkutatás során összesen több mint egy kilogramm marihuánát, hasisgyantát, továbbá amfetamin tartalmú fehér port foglaltak le.
2015.04.21 14:54MTIKábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vettek két férfit Nógrád megyében, az egyikük lakásán több mint egy kilogramm marihuánát is lefoglaltak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Dankóné Nagy Éva elmondta: a 21-es főúton vasárnap éjszaka ellenőrizték a nyomozók a 31 éves budapesti F. Gábort. A férfi autójából, övtáskájából és ruházatából növényi törmelék, fehér por és gyantaszerű anyag került elő, a kábítószergyorsteszt pozitív jelzést adott a lefoglalt és vizsgált anyagokra.
Az ellenőrzésen és a férfi budapesti lakásában megtartott házkutatás során összesen több mint egy kilogramm marihuánát, hasisgyantát, továbbá amfetamin tartalmú fehér port foglaltak le - közölte a szóvivő.
Dankóné Nagy Éva hozzátette: a nyomozás során megállapították, hogy F. Gábor ez év februárja és áprilisa között több alkalommal adott el különböző kábítószereket a 32 éves mátraterenyei G. Zoltánnak, aki azt továbbértékesítette.
A rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként a két férfit, mindkettejüket őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat. A nyomozást - szakértők bevonásával - a megyei főkapitányság bűnügyi osztálya folytatja le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


