Éjszakai villongás
Két férfit elkaptak a Király utcai lövöldözők közül, kettőt még keresnek
Két gyanúsítottat csütörtökön 19 óra 5 perckor Esztergomban elfogtak, a többieket továbbra is körözik.
2015.04.17 07:08MTIKét férfit elfogtak a szerdai Király utcai lövöldözés miatt keresett négy férfi közül - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az internetes oldalán pénteken.
A BRFK azt írta, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a VII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya idősebb Sz. János Róbert 49 éves, Sz. Armandó Ferdinánd 19 éves, illetve Sz. János Róbert 21 éves erdőkertesi, valamint V. László 26 éves esztergomi lakosok ellen.
Utóbbi két gyanúsítottat csütörtökön 19 óra 5 perckor Esztergomban elfogták, a többieket továbbra is körözik.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint szerdán 0 óra és 0 óra 10 perc között a Budapest VII., Király utcában idősebb Sz. János és három társa egy ott tartózkodó társaságra több alkalommal lövéseket adott le, feltehetően gáz-riasztó fegyverből. A helyszínről gépkocsikkal menekültek el, a megtámadott társaság két tagja könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrség kéri, hogy jelentkezzen az, aki a bűncselekmény idején a helyszínen tartózkodott, látta annak elkövetését, illetve tudja, hol vannak a keresett férfiak.
Aki a fent megjelölt időpontban a helyszínen tartózkodott, látta a bűncselekmény elkövetését, illetve a felvételeken látható személyek jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 461-8100/ 140 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06