Tolvaj ellen
Megkezdődött a fagyállóval halált okozó borosgazda pere
Megkezdődött csütörtökön annak a vácszentlászlói férfinak a pere, aki a vád szerint 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele, ezzel azonban egy fiatalember halálát okozta.
2015.04.09 15:24MTIA vád szerint 2013 októberének első felében ismeretlenek különböző tárgyakat loptak el az akkor 37 éves vácszentlászlói férfi udvaráról. Mint utóbb kiderült, a későbbi sértett is többször bemászott a kertbe, hogy a pincéből meggybort vigyen el. A vádlott észrevette, hogy dézsmálják a borát, ezért elhatározta: megleckézteti a tolvajt. 2013. október 24-én a benzinkúton öt liter fagyállót vásárolt, amelyből egy-két litert a meggyboros hordóba töltött.
A tolvaj október 25-én ismét lopott a borból, és ismerőseinek is adott belőle. A fagyállótól ketten enyhe lefolyású etilén-glikol-mérgezést szenvedtek. A fiatalember viszont - akiről kiderült, hogy a meggybor után dizájnerdrogot is fogyasztott - súlyos mérgezéssel került kórházba, és pár nap múlva heveny veseelégtelenségben meghalt.
A per első napján a vádirat ismertetése után meghallgatták a vádlottat, aki elismerte a felelősségét, de azt mondta, hogy tehetetlenségében sodródott bele "az egészbe", nem gondolta, hogy a fagyállóval kevert bor akár halált is okozhat - ismertette Koszta János.
Hozzátette: a bíróság szerint azonban elég az interneten rákeresni a fagyálló hatásaira ahhoz, hogy bárki tisztában legyen a legsúlyosabb következményekkel is. Emiatt a vádlott cselekménye a vádiratban szereplő, életveszélyt okozó testi sértés helyett akár halált okozó testi sértés vagy minősített emberölés is lehet. Míg az előbbi két bűncselekményért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, addig a minősített emberölés felső büntetési tétele életfogytiglan - mondta Koszta János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


