Rendőrkézen
Idős embereket tévesztettek meg a tolvajok
Üzletszerűen elkövetett lopások miatt indult eljárás Zalaegerszegen két kaposvári férfi ellen, akik az ország szinte minden táján idős embereket tévesztettek meg otthonaikban, hogy ellopják a megtakarításaikat.
2015.03.18 15:41MTIAndor László, a zalaegerszegi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője elmondta: a jelenlegi ismereteik szerint a két kaposvári férfi Zala, Fejér, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Vas és Pest megyében is követett el bűncselekményt. Eddig hét esetről tudnak a rendőrök - de várhatóan még továbbiak is előkerülnek -, amivel összesen mintegy 2,5 millió forintos kárt okoztak az elkövetők.
A zalaegerszegi rendőrök a múlt héten fogták el a két férfit, miután még februárban Lakhegyen egy idős nő házában az önkormányzat munkatársainak adták ki magukat. Arra hivatkozva, hogy felmérést végeznek, arra kérték az asszonyt, hogy mutassa meg a megtakarításait, majd a figyelmét elterelve 500 ezer forint készpénzt vittek el a házból.
A nyomozás során került látótérbe a két kaposvári férfi, akiket a bevetési egység munkatársai a múlt héten a Somogy megyei Magyaratád közelében fogtak el. Az egyik férfi zsebéből 180 ezer forint is előkerült, amit alig pár órával korábban egy lajoskomári idős házaspártól loptak el.
A gyanúsítottak általában máskor is azzal tértek be idős emberekhez, hogy önkormányzati alkalmazottnak adták ki magukat, akik felmérést végeznek a megtakarításokról, vagy régi 10 ezer forintost akartak átváltani az új bankjegyre.
A két férfi nem ismeretlen a hatóságok előtt, lopás, csalás, rablás és testi sértés miatt már többször voltak büntetve. Mostani bűncselekményeik kapcsán egyikük sem tett vallomást.
Üzletszerűen elkövetett lopások miatt indult ellenük eljárás, s a gyanúsítottakat a Zalaegerszegi Járásbíróság előzetes letartóztatásba is helyezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06