A körzeti megbízott figyelt fel a fiatalokra
Tűzoltószertárban nevelgették a kendert
A körzeti megbízott figyelt fel kedden négy, számára ismeretlen férfira a sármelléki Arany János utcában, a használaton kívüli tűzoltószertárnál.
2015.03.12 10:11HavariapressAz igazoltatás után körülnézett az egykori tűzoltósági épületben, s megdöbbenve tapasztalta, hogy vadkender burjánzik odabent. A rendőrök a helyszíni szemle során a helyiségben 4 tő vadkendert találtak cserépbe ültetve, valamint további 3, már szárítás alatt álló tövet.
A szemlén résztvevő botanikus szakértő elsődleges véleménye szerint a megtalált növények virágzás előtt álló kb. 40-50 cm magasságú vadkender növények.
A helyszínen a termesztést elősegítő ventillátorok, fűtéshez használt világító berendezéseket, sátrakat, tápoldatokat találtak a rendőrök. Az egyik férfi lakásán házkutatást tartottak a nyomozók, ahol 106 gramm levéltörmeléket és egyéb vadkender termesztéshez szükséges tárgyakat találtak.
A nyomozók mind a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, akik közül K.T. 24 éves keszthelyi férfi azt mondta a rendőröknek, hogy egy nagykanizsai barátjával saját fogyasztásra termesztették a vadkendert.
Az ehhez szükséges elméleti tudást, valamint a technikai berendezéseket is az internetről rendelték és vásárolták meg.
A bűncselekmény elkövetését a két fiatalember elismerte, akik azt is elmondták a nyomozóknak, hogy 23 éves keszthelyi társuk csupán sofőrként volt jelen, a másik nagykanizsai férfitől pedig a magokat vették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


