Debrecen
Villanyfénynél, gyanútlanul ügyködött a tetten ért betörő
A rendőrök elfogták azt az 51 éves férfit, aki a gyanú szerint betört egy debreceni családi házba.
2015.03.05 10:38ma.hu
Egy helyi lakos 2015. március 4-én 21 óra 40 perc körüli időben hazaérkezett a Debrecen, Monostorpályi úton található családi házához, amikor azt vette észre, hogy az ingatlan melléképületében ég a lámpa és az egyik kerítéslécet szétfeszítették.
A 22 éves nőnek ez gyanús lett, mert emlékezett arra, hogy úgy ment el otthonról, hogy a villanyt ott is lekapcsolta és úgy gondolta, hogy valaki lehet a melléképületben.
A nő az esetről telefonon bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A helyszínre érkező rendőrök bementek a melléképületbe, ahol megláttak egy férfit, akit elfogtak és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak a városi rendőrkapitányságra.
A nyomozók az 51 éves K. Attilát gyanúsítottként kihallgatták. A megalapozott gyanú szerint a férfi lefeszítette a melléképület ajtajáról a lakatot és a helyiséget átkutatta.
A Debreceni Rendőrkapitányság a terhelttel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat a nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


