Biztosítási csalássorozat Kecskeméten
204 diákot vert át balesetbiztosítással - most őt érte "baleset"
Őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök azt az 50 éves nőt, aki a megalapozott gyanú szerint 207 sértettet csapott be egy biztosítási alkuszcég képviseletében eljárva.
2015.02.06 08:18ma.hu
A rendelkezésre álló adatok alapján egy biztosítási alkuszcég képviseletében eljáró nő 2013. június 27-én balesetbiztosítási ajánlattal kereste fel az egyik kecskeméti iskola intézményvezetőjét, amely alapján ¬- az előlegként meghatározott összeg kifizetése mellett - 204 tanuló kívánt szerződést kötni a biztosítóval, az ajánlatokat pedig az oktatási intézmény vezetője írta alá.
A beszerzett információk szerint azonban a díjelőlegként átadott több százezer forintot az ügynök nem fizette be a biztosítónak, hanem azzal sajátjaként rendelkezett.
A nyomozás adatai alapján a nő megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2013 júliusától 2013 novemberéig megtakarítási, illetve befektetési céllal életbiztosítási ajánlatot kötött 3 sértettel, azonban a kötvényeket és a kifizetett összegeket nem továbbította a biztosítóhoz, így a szerződések nem jöttek létre.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai 2015. február 4-én 12 óra 5 perckor csalás bűntett és csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki V. Tiborné 50 éves ágasegyházi lakost. A nyomozók kezdeményezték a terhelt előzetes letartóztatásának indítványozását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


