Kegyeletsértés
Feldúlták Dessewffyék sírhelyét Tiszavasváriban
Nincs sok remény a nemzeti sírkertként nyilvántartott kripta rendbetételére.
2015.02.05 07:21MTI
MTI Fotó: Kovács Attila
A Népszabadság csütörtöki számában arról számol be, hogy a tiszavasvári temetőben a grófi család kiemelkedő tagjainak nyughelyét feltörték, a márványlapokat ledöntötték, a sírhelyeket kegyeletsértő módon feldúlták, kifosztották, a kriptát gyakorlatilag mindenki magára hagyta.
Fülöp Erik, a város jobbikos polgármestere a lap megkeresésére kijelentette: a temető és a kripta is egyházi tulajdonban van, az önkormányzat nem illetékes a rendbehozatalában. Megjegyezte azonban: az önkormányzat lehetőségei szerint közreműködik a lezárt temetők rendbetételében.
A helyi plébános, Mák Zsolt ugyanakkor azt mondta, sem emberi, sem anyagi erőforrásokkal nem rendelkeznek a nemzeti sírkertnek minősített kripta rendbehozatalára.
A Népszabadság megkereste a rendőrséget, hogy folyik-e nyomozás az ügyben - a településen élők azt mondták a lapnak, hogy a sírhelyet már többször kifosztották -, a megyei rendőr-főkapitányságon viszont azt közölték, hogy az elmúlt három évben nem érkezett feljelentés hozzájuk a kriptával kapcsolatban.
MTI Fotó: Kovács Attila
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


