Lebukott az alkalmazott
Csapdába csalta a munkahelyét fosztogató kábeltolvajt
Csapdát állított, így buktatta le fémtolvaj alkalmazottját egy cég vezetője Fejér megyében, a rendőrség e héten fejezte be a nyomozást az elkövetővel szemben.
2015.01.15 10:28HavariapressA Fejér megyei Kőszárhegy egyik kft-jének ipartelepén tavaly novemberben fedezte fel a tulajdonos, hogy valaki rézkábeleket lopott el a gyár karbantartó raktárából oly módon, hogy lefejtette a kábel műanyag burkolatát, majd az üres szigetelést úgy tette vissza a polcra, hogy ne legyen feltűnő a vezeték hiánya.
A sértett azt gyanította, hogy a dolgozók valamelyike lehet a tolvaj, illetve feltételezte, hogy az illető még tovább is folytatná a kábelek dézsmálását, ezért úgy döntött, hogy egy ,,csalikábelt" helyez a karbantartó helyiségbe.
A tulajdonos számítása bevált, mert az elkövető november 9-én el is tulajdonította a csalikábelt, de tettét felvette a gyár biztonsági kamerarendszere, így a tolvaj hamar rendőrkézre került.
A csőszi lakhelyű férfi ellen lopás megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás, ami a napokban le is zárult, s a székesfehérvári rendőrkapitányság vádemelést javasol az ügyben az illetékes ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


