Postaládából
Hirtelen ötlettől vezérelve lenullázta áldozata bankszámláját
Bíróság elé állhat az a férfi, aki egy postaládából ellopott, vadonatúj bankkártyával felvette a sértettjének összes pénzét Tatabányán.
2015.01.14 09:42Havariapress
Fotó: archív
A csalással gyanúsított férfi azt állította: hirtelen jött ötlet volt a bankkártya, majd a hozzá a tartozó PIN-kód, végül pedig a számlán található pénz ellopása is.
A dunántúli város egyik lakója tavaly ősszel fedezte fel, hogy egyik napról a másikra egy fillér sem maradt a bankszámláján, anélkül, hogy erre okot adott volna, ezért feljelentést tett a rendőrségen. A tatabányai nyomozók rövid időn belül kiderítették, hogy a sértett számláját valóban egy idegen nullázta le, majd a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően azonosították a tettest is, akit végül a múlt szerdán fogtak el.
A 27 éves tatabányai férfi a kihallgatásán beismerte tettét és elmondta, hogy 2014. szeptember 26-án egy ismerőséhez ment látogatóba egy kertvárosi társasházba, amikor az egyik postaládájában egy új bankkártyát tartalmazó borítékot vett észre. Állítása szerint hirtelen jó ötletnek tűnt, hogy zsebre rakja a levelet, majd másnap ismét ellenőrizte a levélszekrény tartalmát, így sikerült megszereznie a kártyához tartozó PIN-kódot.
Ezt követően egyenesen egy bankautomatához ment, aktiválta a kártyát, majd miután megnézte, mennyi pénz van a sértett számláján, lekérte a teljes összeget.
Az ügy nyomozását a beismerést követően már gyorsan le lehetett zárni, és e hét hétfőn a rendőrség tovább is küldte az iratokat az illetékes ügyészségnek, bíróság elé állítási javaslattal. A 27 éves férfi csalás vádjával kerülhet bíróság elé, de szabadlábon várhatja ügyének tárgyalását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


