Egy érdi férfi sikertörténete
Lopott árammal termesztett csúcsminőségű marihuánát az autószerelő
A férfi érdi műhelyét az ültetvény működtetéséhez szükséges lámpákkal, fényszórókkal, ventillátorokkal szerelte fel, és a falba szellőzőrendszert is épített.
2015.01.06 11:31MTIKábítószer-kereskedelem és lopás miatt vádat emeltek egy férfi ellen, aki érdi autószerelő műhelyét marihuána termesztésére használta - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Gyugyi Csilla elmondta: a vádlottat 2013 nyarán két balatonalmádi ismerőse azzal bízta meg, hogy termessze, szüretelje le, porciózza kis zacskókba és árulja a marihuánát.
A férfi - megbízóival és egy magyarul jól beszélő vietnami emberrel - érdi műhelyét az ültetvény működtetéséhez szükséges lámpákkal, fényszórókkal, ventillátorokkal szerelte fel, és a falba szellőzőrendszert épített. A cserepekbe ültetett ötven-nyolcvan tő növényt öntözési terv és internetről beszerzett tanácsok szerint locsolta, gondozta. Eközben az ehhez szükséges áramot és gázt szabálytalanul vételezte.
Az ültetvény 2013 decemberére több mint kilencszáz tősre szaporodott. A vádlott a leszüretelt, megszárított drogot átadta megbízóinak, és mindezért cserébe havonta 250-300 ezer forintot kapott.
Mint kiderült, az ültetvényen lefoglalt növények kiváló minőségű, szelektált magvú alapanyagból származtak.
A Pest Megyei Főügyészség fegyházbüntetés kiszabását kezdeményezte a férfire, aki előzetes letartóztatásban várja a per megkezdését - mondta a szóvivő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


