Meglépett, pedig ő okozhatta a balesetet
Halálos baleset Ceglédnél - szemtanúkat keres a rendőrség!
Segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást a rendőrség - feltehetően volt ott még egy autós...
2014.12.30 16:51MTISegítségnyújtás elmulasztásának alapos gyanúja miatt vizsgálódik, és szemtanúkat keres a rendőrség a 4-es főúton Cegléd és Ceglédbercel között hétfőn történt halálos baleset ügyében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Beluzsárné Belicza Andrea ismertetése szerint a főút 65-ös kilométerszelvényénél három autó ütközött össze hétfő délelőtt, a karambolban két férfi meghalt, egy gyereket pedig súlyos állapotban, mentőhelikopterrel vittek kórházba.
A Ceglédi Rendőrkapitányság eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztásának alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, ezért a körülmények tisztázására várják azok jelentkezését, akik érdemi információval rendelkeznek a balesettel kapcsolatban - mondta a szóvivő.
Csámpai Attila, a megyei katasztrófavédelem szóvivője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a balesetben érintett autók egyikében az egyedül utazó sofőrnek nem lett baja, a másik kocsiban szintén egyedül ülő sofőr életét vesztette, s a harmadik autó vezetője is meghalt. Ez utóbbi jármű roncsaiba beszorult egy gyerek, akit speciális eszközzel mentettek ki a tűzoltók.
Tóth Karolina, a mentők sajtóügyeletese hétfőn közölte: a két 50 év körüli férfin már nem tudtak segíteni, míg a 10 év körüli kisfiút súlyos sérülésekkel vitték a budapesti ügyeletes kórházba.
Az MTI úgy tudja, hogy a karambolban érintett autók közül kettő szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, míg a harmadik, nagy értékű kocsi, illetve sofőrje csak kismértékben sérült, de ez a jármű sem hajtott el idő előtt a helyszínről.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


