Kegyetlenség
Halott denevérek potyogtak a földre - bottal verte le őket a lakótelepen
Állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy székesfehérvári férfival szemben.
2014.12.29 11:05ma.hu
Fotók: police.hu
Székesfehérváron, a Bátky Zsigmond utcából 2014. december 24-én 14 óra körüli időben arról érkezett bejelentés, hogy egy ott lakó férfi a panel épület illesztéséből egy hosszú bottal söpörte ki a denevércsaládokat és az állatok tetemei a társasház előtti gyalogjárdán hevertek.
A lakossági bejelentést követően a nyomozók helyszíni szemlét tartottak, aminek keretében 19 élő és 11 halott állatot foglaltak le.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével egy 61 éves székesfehérvári lakost gyanúsítanak, akit a helyszínen elfogtak, majd a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásában a férfi azzal magyarázta tettét, hogy a lakása fölé beköltöző denevérek elviselhetetlen zajt csaptak, lakásába is berepültek és féltette tőlük szerettei testi épségét.
A denevéreket a Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai ideiglenesen egy állatmenhelyen helyezték el, majd azokat 2014. december 26-án a nyomozók átadták a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága munkatársainak. Az átvétel során az egyik állatról kiderült, hogy feltehetően csak halottnak tettette magát, így a rendőrök végül nem 19, de 20 állat életét mentették meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


