Katasztrófa, védelem
Akadt ugyan kigyulladt fenyőfa - de égési sérülés nélkül telt el a szenteste
A templom kriptájában meggyulladt néhány koszorú, az épület pincéjéből pedig sűrű füst szivárgott. A hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat.
2014.12.25 09:43MTI
Senki sem sérült meg a karácsonyhoz köthető tűzesetekben - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) sajtószóvivője csütörtökön.
Hajdu Márton közölte: az idén a korábbi évekhez viszonyítva eddig kevesebb esetben kérték az állampolgárok a tűzoltók segítségét az ünnepre jellemző káresetek miatt.
Mint elmondta: szerdán Szolnokon, a Temető út és a Kőrösi út kereszteződésében álló templom kriptájában gyulladt meg néhány koszorú, az épület pincéjéből pedig sűrű füst szivárgott. A szolnoki hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat.
Szerdán éjjel fél tizenegykor gyulladt meg egy adventi koszorú Budapest X. kerületében, a Kővágó utca egyik tízemeletes épületének harmadik emeleti lakásában. A lángokat a lakók a tűzoltók kiérkezése előtt részben eloltották.
Nem sokkal éjfél után Zalaegerszegen, a Kanizsai út egyik lakóházában a műanyag karácsonyfa gyulladt ki. A lángokat a tűzoltók gyorsan megfékezték.
Csütörtökön reggel egy betlehemi jászol gyulladt ki a Komárom-Esztergom megyei Gyermelyen, a Petőfi téren. A két négyzetméter alapterületű jászol tüzét a bajnai katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói fojtották el - közölte Hajdu Márton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


