Elkapták
Fejen és szíven lőtte unokatestvérét - előzetesben a férfi
Unokatestvérét a Tokaj külterületén lévő dűlőbe vitte, és ott sarlóval tarkón és háton ütötte. A sértett védekezni próbált, dulakodni kezdtek, a gyanúsított elővette engedély nélkül tartott fegyverét, a sértettet fejen és szíven lőtte, majd elhajtott.
2014.12.19 18:08MTIElőzetes letartóztatásba helyezett a miskolci járásbíróság pénteken egy férfit, aki fejen és szíven lőtte unokatestvérét - tájékoztatta Csillám Katalin, a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese, sajtószóvivő az MTI-t.
Közleményében azt írta: a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szerdán az unokatestvérét a Tokaj külterületén lévő dűlőbe vitte, és ott sarlóval tarkón és háton ütötte. A sértett védekezni próbált, dulakodni kezdtek, a gyanúsított elővette engedély nélkül tartott fegyverét, a sértettet fejen és szíven lőtte, majd elhajtott.
A férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett, lakossági bejelentés alapján rendőrök találták meg, és mentőt hívtak hozzá. Az újfehértói gyanúsítottat nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után elfogták. Az MTI úgy tudja, a gyanúsított 34, a sértett 28 éves.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


