Reggel történt
Egy határrendész is megsérült a Röszkénél történt balesetben
Egy határrendész szolgálati járművével ütközött az az autós, aki pénteken reggel életét vesztette egy közúti balesetben Röszke közelében.
2014.12.12 15:25MTINagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a határrendész sérüléseiről egyelőre nem tudott felvilágosítást adni.
A helyszíni szemle katonai ügyész részvételével zajlott le, a baleset körülményeit előreláthatólag a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya vizsgálja majd ki - mondta a szóvivő.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint pénteken reggel egy személyautó haladt Mórahalom felől Röszke irányába az 5512-es számú úton, amikor az autópálya-felhajtó közelében - eddig ismeretlen körülmények között - áttért a menetirány szerinti baloldalra, ahol frontálisan összeütközött a szemből érkező gépjárművel.
A balesetben a Röszke felé tartó autót vezető férfi a helyszínen életét vesztette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


