Vélemény
Tojásokkal dobálta a bácsi a fesztiválozókat
Több bűncselekmény miatt javasolt vádemelést a Keszthelyi Rendőrkapitányság egy 67 éves férfi ellen, aki késsel fenyegetett meg egy biztonsági őrt, kiszúrta egy autó gumiját, illetve tojásokat dobált egy rendezvény résztvevőire.
2014.12.08 09:11ma.huA gyanú szerit a 67 éves férfi 2013. szeptember 7-én 12 óra 30 perc körüli időben keszthelyi lakása ablakából tojásokat dobált egy nemzetközi fesztivál résztvevőire, melynek során több embert is eltalált - írja a police.hu.
A zalai ember 2013. október 21-én 10 órakor Keszthelyen a főtéren, szóváltásba keveredett egy biztonsági őrrel, akit megfenyegetett, miközben egy kést tartott a kezében és a sértett nyakához közelített vele. Az őr a fenyegetés elől kitért, majd elhagyta a helyszínt. A fenyegető ezután kiszúrta egy parkoló autó kerekeit.
A férfit a keszthelyi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki mindhárom bűncselekmény miatt, melyekből utóbbi kettőt tagadta, azt azonban elismerte, hogy lakása ablakából „valaki” tojásokat dobált.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya B. Károly ellen nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


