Szombathelyen történt
Vádemelést javasol a rendőrség a kórházból elvitt újszülött ügyében
Az egynapos kislányt július 9-én délután egy 38 éves szombathelyi asszony és 31 éves unokaöccse azzal a szándékkal vitte magával a kórház szülészeti osztályáról, hogy sajátjukként neveljék fel.
2014.10.15 17:08MTI
freedigitalphotos.net/imagerymajestic
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást a szombathelyi Markusovszky kórházból elvitt újszülött ügyében, és vádemelést javasol az ügyészségnek - közölte honlapján szerdán a rendőrség.
Az egynapos kislányt július 9-én délután egy 38 éves szombathelyi asszony és 31 éves unokaöccse azzal a szándékkal vitte magával a kórház szülészeti osztályáról, hogy sajátjukként neveljék fel. Eltűnését a kórház azonnal jelentette. A rendőrök még aznap délután egészségesen megtalálták a kislányt, és visszavittek a kórház újszülöttrészlegére.
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottakat. A nyomozás során kiderült, hogy az ötgyermekes, elvált asszony - akinek öt fia közül négy már felnőtt - márciusban elvetélt, és tanúvallomások szerint unokaöccsével már régóta készült tettére.
A gyanúsítottak több Vas megyei kórház szülészeti osztályát feltérképezték, és beszerezték a babaápoláshoz szükséges kellékeket is - ismertette az eset másnapján sajtótájékoztatóján Tiborcz János Vas megyei rendőrfőkapitány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


