Blamázs
Nem fértek be az autóba a lopott tévétől
Lakossági bejelentés alapján fogtak el öt lakásbetörőt a szentesi rendőrök. Elméretezték a szajrét, a meneküléshez túl nagy volt a képernyő.
2014.09.30 09:20ma.hu
Fotó: police.hu
Egy állampolgár jelentette be a rendőrség segélyhívószámán 2014. szeptember 29-én 17 óra 58 perckor, hogy többen bementek a Szentes, Zrínyi utca egyik ingatlanába - írja a police.hu.
A helyszínre érkező járőrök két nőre és egy férfira lettek figyelmesek, akik az egyenruhásokat meglátva egy autó hátsó ülésére akartak beülni, de az ott lévő LCD tévé miatt nem fértek el.
A rendőrök öt embert fogtak el, közülük ketten már a járműben vártak társaikra.
Az állampolgári bejelentésnek és a gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően az egyenruhások még azelőtt lefoglalták az ellopott tárgyakat, mielőtt a sértett a bűncselekményről tudomást szerzett volna.
A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a két férfi és a három nő ellen. Egyiküket, egy 27 éves szentesi lakost kihallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


