Két nap se telt el
Elfogták a zalai rendőrök a cserbenhagyót
A baleset után két napon belül elfogták a rendőrök azt a két fiatal férfit, akik autójukkal elgázoltak egy kerékpárost, de segítségnyújtás nélkül továbbhajtottak.
2014.09.24 13:45MTIVasárnap este Kispáliban kerékpározott egy 63 éves férfi, amikor egyelőre ismeretlen körülmények között elütötte egy személygépkocsi. A biciklis - az első orvosi vélemény szerint - nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, de az autó sofőrje segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről.
A rendőrök jelentős erők bevonásával kezdték meg a cserbenhagyó keresését, egyebek mellett ellenőrizték a Zala megyei autószerelő-műhelyeket is. A keresett gépkocsira betört szélvédővel egy kávási műhelyben találtak rá, majd néhány óra múlva a 23 éves bajánsenyei sofőrt is elfogták.
A nyomozás során kiderült, hogy az autóban a vezető mellett egy 20 éves zalacsébi férfi is utazott, őt szintén gyanúsítottként hallgatták ki. A két férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, egyikük azt is megmutatta, hogy egy padláson rejtették el a törött hűtőrácsot. Azzal védekeztek, hogy megijedtek, ezért hagyták el a helyszínt.
A rendőrök a két férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt folytatnak eljárást - közölte szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


