Vészfék
Bíróság elé állították a metróalagútba menekülő tolvajt
Az albán állampolgárságú férfi eltulajdonított egy táskát és menekülni kezdett: a sínekre ugrott, majd a metró alagútjába futott, ahol azonban az elinduló szerelvény mellett elesett. Csoda hogy még él.
2014.08.27 15:06MTIA Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség közérdekű üzem működése megzavarásának bűntette, lopás bűntette és más bűncselekmények miatt szerdán gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki pár héttel ezelőtt egy fővárosi kávézóból ellopott egy táskát, majd azzal a metró alagútjába menekült, ahol a közlekedő metrószerelvény előtt a sínekre esett - közölte a fővárosi helyettes főügyész az MTI-vel.
Üveges Andrea közleményében azt írta: a vád szerint, az albán állampolgárságú férfi 2014. július 30-án egy budapesti VII. kerületi kávézóból eltulajdonított egy táskát, majd azzal a Blaha Lujza téri aluljáró irányába menekült. A táska tulajdonosa, valamint egy alkalmazott üldözni kezdte az elkövetőt, aki a sértettet megpillantva, a táskát a peronra dobta. Ezután a férfi továbbmenekülve a sínekre ugrott, majd a metró alagútjába futott, ahol azonban az elinduló szerelvény mellett elesett. A metróvezető csak azonnali vészfékezéssel tudott megállni, egyúttal kérte a pálya áramtalanítását.
A férfi tette miatt az M2-es metró forgalma egy szakaszon közel másfél órára leállt, a metró helyett több mint 50 pótlóbuszt kellett forgalomba állítani.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya által lefolytatott nyomozás eredményeként, a kerületi ügyészség a férfit szerdán gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a Pesti Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és ezért őt 3 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, továbbá 5 évre kiutasította Magyarország területéről és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


