Paneltűz
Miskolci paneltűz - Két gyermeket és hat felnőttet kezelnek kórházban
Traumatológián és toxikológián kezelik a sérülteket annak a tűzesetnek a következtében, amely kedd hajnalban történt Miskolcon.
2014.08.26 11:45MTI
MTI Fotó: Vajda János
A borsodi megyeszékhelyen egy panelház második emeletén keletkezett tűz.
Egy embert égési sérülésekkel kezelnek a traumatológián, biztosat az állapotával kapcsolatban két-három nap múlva tudnak mondani. Két gyermeket enyhe füstmérgezéssel vettek fel, ők jól vannak, a nap folyamán hazamehetnek. Öt felnőttet a toxikológián kezelnek, várhatón őket is hamarosan kiengedik a kórházból.
Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (Fidesz-KDNP) a helyszínen, az Árpád út 66. szám alatt érdeklődött a teendőkről és a szükséges segítségnyújtás formáiról. A társasház 30 lakóját átmenetileg ki kellett költöztetni otthonából a tűz miatt.
A polgármester tájékoztatást kért a rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem szakembereitől és felkérte a város főépítészét, hogy statikusok segítségével mérjék fel az épületben keletkezett károkat, illetve hárítsák el az esetleges életveszélyt.
Dojcsák Dávid, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője korábban azt mondta, hogy a sérülteken kívül 30 embert kellett kimenekíteni az Árpád úti házból, többeket a tetőn keresztül. A lakókat egy melegedőbuszban helyezték el.
A tűz oltása befejeződött, a házban két lakás lakhatatlanná vált, egyik a tűz-, a másik a vízkár miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


