Debrecen: szex helyett rablás
Kérték, mutassa meg, ha "barátkozni" akar a hölggyel...
A három férfi azt mondta a sértettnek, hogy a társaságukban lévő nővel anyagi ellenszolgáltatásért szexuális kapcsolatot létesíthet.
2014.08.20 13:54ma.hu
A Debreceni Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesekkel szemben, akik 2014. augusztus 18-án 22 óra 30 perc körüli időben Debrecen, a Petőfi téren szólították le áldozatukat.
A három férfi azt mondta a sértettnek, hogy a társaságukban lévő nővel anyagi ellenszolgáltatásért szexuális kapcsolatot létesíthet. Miután a 38 éves férfi elfogadta az ajánlatot az ismeretlen tettesek kérték, hogy mutassa meg a nála lévő készpénzt.
A sértett elővette a pénzt, melyet az egyik férfi erőszakkal kivett a kezéből, majd mindannyian elmentek a helyszínről. Az áldozat vissza akarta szerezni a pénzt és a rablók után ment. A tettesek a közeli parkolóban álló gépkocsijuk csomagtartójából azonban elővettek egy vasrudat és egy keresztkulcsot, melyekkel többször megütötték, majd megrugdosták a sértettet, aki a helyszínről el tudott menekülni és feljelentést tett a városi rendőrkapitányságon.
A beszerzett információkat követően a nyomozók látókörébe került három hajdúhadházi és egy nyírmihálydi lakos, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók. Ellenük a nyomozóhatóság országos elfogatóparancsot bocsátott ki.
A járőrök 2014. augusztus 19-én 10 óra 25 perc körüli időben - Cegléd közelében - a 4. számú főúton, egy az út szélén parkoló személygépkocsira lettek figyelmesek. A rendőrök igazoltatták a gépjármű utasait, mely során megállapították, hogy ellenük a Debreceni Rendőrkapitányság által rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kiadott körözés van érvényben. Az egyenruhások elfogták a három férfit és a nőt, akiket később előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra.
A nyomozók a 49 éves B. Pétert, a 30 éves B. Pétert, a 20 éves B. Richárdot és a 25 éves W. Alexandrát gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
A Debreceni Rendőrkapitányság a terheltekkel szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06