Vonattal ütközött az autó
Meghalt a gyömrői vasúti baleset egyik sérültje
Életét vesztette annak a személyautónak az egyik utasa, amely vonattal ütközött szerdán kora reggel Gyömrőnél.
2014.08.13 09:30MTI
MTI/Mihádák Zoltán
Csámpai Attila a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a Mendei úti vasúti átjáróban a Szolnokról Budapestre tartó személyvonat elé hajtó autóban hárman utaztak.
Egyikük a helyszínen meghalt, egy másik utas súlyosan megsérült, őt a monori tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki a roncsból, majd a mentőhelikopter kórházba vitte - tette hozzá a szóvivő.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) korábban azt írta honlapján: az ütközés ereje akkora volt, hogy az autó egy kertbe csapódott. A vonaton ülők közül senki sem sérült meg.
A Mávinform közleménye szerint az autó a jól működő fény- és félsorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére mindkét vágányt lezárták, de 8 óra után az egyik vágányon megindulhatott a forgalom.
A Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon utazóknak 20-30 perc késésre kell számítaniuk délelőtt, a menetrend szerinti közlekedés dél körül állhat helyre - közölte a Mávinform.
MTI/Mihádák Zoltán
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


