Szörnyű :(
Csoportos verekedésben sérült meg életveszélyesen egy kismama
A Somogy megyei Kutason két csoport verekedésében egy kismama életveszélyes állapotba került, a magzata pedig meghalt.
2014.07.22 13:15MTI
Freedigitalphotos phanlop88
A csoportos verekedés hétfő délután tört ki, miután a felek között tettlegességig fajuló szóváltás alakult ki. A férfiak botokkal, kövekkel, vascsövekkel felfegyverkezve estek egymásnak. A garázdaság helyszínén tartózkodó harminchetes terhes kismamát úgy megrúgták, hogy életét csak az orvosi beavatkozás tudta megmenteni, a magzata pedig életét vesztette.
A rendőrök több embert előállítottak a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. Hat embert gyanúsítottként hallgattak ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt.
Az eddigi információk szerint a kismamát egy 16 éves fiú bántalmazta, őt szintén őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatást. Ellene életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


