Repültek a szilánkok
Sörösüveggel estek egymásnak a siófoki sétányon
Egy igari férfi egy italos üveggel fejbe dobott egy tolnai lakost. A repülő üvegdarabok eltaláltak egy budapesti és egy bátonyterenyei lakost is.
2014.07.21 09:53ma.hu
Siófokon a Petőfi sétányon található egyik szórakozóhely előtt 2014. július 20-án 4 óra körüli időben - a rendelkezésre álló adatok alapján - egy igari férfi egy italos üveggel fejbe dobott egy tolnai lakost.
A repülő üvegdarabok eltaláltak egy budapesti és egy bátonyterenyei lakost is. A sértetteknek - az elsődleges orvosi vélemény alapján - 8 napon belül gyógyuló sérüléseik keletkeztek. A tolnai és budapesti sértettek sérüléseinek elhelyezkedésére és az elkövetéshez használt italos üvegre tekintettel az igari V. Ferenc cselekménye alkalmas súlyos sérülés okozására.
A 23 éves V. Ferencet az egyenruhások elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol - szabadlábon hagyása mellett- gyanúsítottként hallgatták ki.
Ellene 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérletének és 1 rendbeli könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


