Értékesíthetett is
Vadkender: termesztőt fogtak Borsodban
Kihallgatáskor kiderült, hogy a növény magjait interneten vásárolta, elültette és a későbbiekben akarta értékesíteni, milliós bevételt remélve.
2014.06.18 18:22MTI
Kábítószer-birtoklás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a sárospataki férfi ellen, aki a marihuána alapanyagát, vadkendert termesztett Sátoraljaújhely közelében - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
Gaskó Bertalan közölte: a 36 éves férfit akkor fogták el, amikor az ültetvényt gondozta. Kihallgatáskor kiderült, hogy a növény magjait interneten vásárolta, elültette és a későbbiekben akarta értékesíteni, milliós bevételt remélve.
A szóvivő azt is elmondta: megalapozott a gyanú arra is, hogy a férfi korábban már többeknek értékesített különböző kábítószereket, ellene kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06