Kést láttak nála
Elfogták a szegedi takarékszövetkezeti rablás gyanúsítottját
A rendőrök lakossági bejelentés alapján eredtek szerdán a 26 éves férfi nyomába, mert a járókelők egy kést láttak nála.
2014.06.12 10:01MTI
freedigitalphotos.net/sakhorn38
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint kirabolt egy takarékszövetkezeti fiókot május 13-án a szegedi Sárosi utcában - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szenti Szabolcs közölte, a rendőrök lakossági bejelentés alapján eredtek szerdán a 26 éves férfi nyomába, mert a járókelők egy kést láttak nála.
A szegedi járőrök a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével a város központjában fogták el a férfit, akinek a csomagjából egy gáz-riasztópisztoly került elő.
A nyomozók már keresték a férfit a takarékszövetkezeti rablás miatt. Május 13-án egy férfi ment be az arcát maszkkal eltakarva, kezében egy fegyverrel vagy annak utánzatával a fiókba, megfenyegette az alkalmazottakat, majd a megszerzett készpénzzel elmenekült.
A megyei nyomozók G. Zsoltot fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását - közölte a szóvivő.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság visszavonta az ügyben korábban kitűzött egymillió forint nyomravezetői díjat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


