A fővárosban

Késsel támadtak a taxisra: "ez egy rablás!"

A taxis két férfit és két nőt vett fel utasként a VIII. kerületben. Menet közben arra lett figyelmes, hogy egyikük az autó egyik ajtózsebében matat.

2014.06.06 12:38MTI

Késsel fenyegetőzve kiraboltak egy taxisofőrt péntek hajnalban a fővárosban, a rendőrök rövid idő alatt elfogták a támadókat.

A tájékoztatás szerint a rendőrségre pénteken hajnali egykor érkezett bejelentés arról, hogy a XX. kerületi Kossuth utcában megtámadtak egy taxisofőrt.

Mint kiderült: a taxis két férfit és két nőt vett fel utasként a VIII. kerületben. A sofőr menet közben arra lett figyelmes, hogy egyikük az autó egyik ajtózsebében matat.

Megállt és kérdőre vonta, ám az utas kést szorított a nyakához és "ez egy rablás!" felszólítással az értékeit követelte.

Ezt követően egy másik utas, egy nő az autóból kivette a sértett mobiltelefonját és készpénzét, majd mindannyian elmenekültek a helyszínről.

Időközben a taxis kollégái is a sértett segítségére siettek és a helyszíntől nem messze utolérték az egyik nőt. A rendőrök a másik három rablót is elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két nő és a két férfi ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.