Bilincsben
Újabb ügy - hányszor veszik még őrizetbe V. Lászlót?
Rendőrautók szállták meg pénteken azt a II. kerületi utcát, ahol a főrendőrök korrumpálásával és adócsalással gyanúsított V. László lakik.
2014.05.24 11:32MTIIsmét őrizetbe vették V. Lászlót; a kényszerintézkedésről szóló döntést Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője szombaton megerősítette az MTI-nek.
Bagoly Bettina a nyomozás érdekeire hivatkozva részleteket nem közölt, csak annyit mondott, hogy az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytat eljárást és nem az ellene eddig eljáró Központi Nyomozó Főügyészség, vagyis egy új ügyről van szó.
Az őrizetbe vételről elsőként a Bors számolt be. A lap szombati számában azt írta: rendőrautók szállták meg pénteken azt a II. kerületi utcát, ahol a főrendőrök korrumpálásával és adócsalással gyanúsított V. László lakik. A hatóság emberei előbb házkutatást tartottak a korábban negyven szórakozóhelyet üzemeltető férfinál, majd bilincsben vitték el.
A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, néhány hónappal később, májusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőröket is.
A gyanú szerint V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek az volt a feladata, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens szórakozóhelyeken viszont a rendőrök razziákat tartsanak. Az ügyben több akkori magas beosztású rendőrtiszt ellen is eljárás folyik.
V. Lászlót 2013 májusában elengedték az előzetes letartóztatásból, és házi őrizetbe helyezték, majd 2013 decemberében a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra változtatták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


