Vész
Körülhatárolták a tüzet a zalaszentiváni húsüzemben
Estére körülhatárolták a tüzet zalaszentiváni húsüzemben, amely személyi sérüléssel nem járt, de jelentős anyagi kárt okozott.
2014.05.21 20:49MTIA kora délután kigyulladt, szendvicspaneles tetőszerkezetű épülethez nagy erőkkel, Zalaegerszegről Körmendről és Keszthelyről összesen nyolc járművel érkeztek a tűzoltók. Két vízsugárral kezdték meg az oltást, ehhez megbontották a tetőszigetelést is, hogy elérjék a tűzfészket - közölte szerda este a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
A tűzoltók tizenöt szarvasmarhát menekítettek ki a területről, és az oltás során két gázüzemű targoncát is kihoztak.
A mintegy 600 négyzetméteres, faszerkezetű tetőzetről két helyen a gyártócsarnokba is betört a tűz, a továbbterjedését a tűzoltók akkor meg tudták fékezni. Később a tetőszerkezet fele beomlott, ami után munkagéppel megkezdték az épület bontását, miközben kilenc vízsugárral folyamatosan oltották a lángokat.
Közel négyórányi munka után, este hat óra körül sikerült a tűzoltóknak körülhatárolni a vágóhídon keletkezett tüzet, amely feltételezhetően a raklapok tárolására szolgáló épületrészben keletkezett.
A tűz nagyságára jellemző, hogy a füstje kilométerekre, Zalaegerszegen is látható volt.
Estére a riasztási fokozatot visszaminősítették és egy-egy fecskendős jármű visszatérhetett Körmendre és Keszthelyre, de a helyszínen maradt tűzoltók az esti órákban is folytatták az oltást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


