Kórházi eset
Megszúrtak két embert Fegyverneken
Két férfi szenvedett súlyosabb szúrt sérülést egy verekedéssé fajuló vitában hétfő délután Fegyverneken. A verekedőket a rendőrök választották szét, és több szúró és vágó eszközt is lefoglaltak.
2014.05.20 17:35MTIFegyvernek egyik utcájában több helyi lakos verekedett össze, kövekkel, téglákkal dobálták egymást, valamint kardokkal és egyéb szúró, illetve vágó eszközökkel támadtak ellenfeleikre.
A dulakodókat a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság rendőrei és a Készenléti Rendőrség munkatársai választották szét. A verekedésben négyen sérültek meg, őket kórházba vitték.
A rendőrök a verekedésben részt vevőket előállították. A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy fegyverneki lakost gyanúsítottként hallgattak ki, ötödik társukat még keresik.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben testi sértés minősített esete miatt is eljárást indított, ebben a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy fegyverneki lakost, aki a súlyosabb szúrt sérüléseket okozta.
A gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


