A férfi beismerő vallomást tett
Másfél évtized után fogták el a zuglói kettősgyilkost
Elfogták a rendőrök egy 1995-ben, egy zuglói házban elkövetett kettős emberölés gyanúsítottját. A most 38 éves férfi beismerő vallomást tett.
2014.05.07 11:30Havariapress1995. május 21-én 18 óra körüli időben, a XIV. kerületi Emília utca egyik házában történt a kettős gyilkosság. Az ott élő 79 éves férfit és 74 éves feleségét az akkor még ismeretlen tettes megverte és több késszúrással megölte. Az áldozatokra rokonaik találtak rá.
A rendőrség két éven át nyomozást folytatott az ügyben, 1997. május 9-én eredménytelenül megszüntették a nyomozást. Idén rendelte el a nyomozás folytatását a gyilkossági ügyben a Fővárosi Főügyészség, miután új információk merültek fel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozóinak sikerült azonosítaniuk a gyilkost. A 38 éves W. Csaba Lászlót elfogták, a férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését és részletes vallomást tett. Elmondta, hogy néhány ezer forinttal tartozott az idős házaspárnak.
A férfival szóváltásba keveredett, majd megütötte a saját sétabotjával. Az ütéstől földre esett ember védelmére kelt idős felesége, azonban a magához vett sodrófát támadója kicsavarta a kezéből és azzal megverte az asszonyt.
Ezt követően vett elő egy kést a konyhaszekrényből, majd azzal többször megszúrta mindkét áldozatát, akik a helyszínen életüket vesztették. A gyilkos csak órákkal később hagyta el a házat, előbb átkutatta a lakást készpénzért, s rágyújtott több cigarettára.
A meggyilkolt házaspár kulcsával bezárta a kaput, a kulcsot egy lefolyóba dobta, majd Sepsiszentgyörgyre utazott. A 38 éves férfit több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


