Lopás
Ellopták a volt csehszlovák elnök mellszobrát
A dél-csehországi Sezimovo Ústí kisvárosban a hét végén ellopták Edvard Benes egykori csehszlovák köztársasági elnök bronzból készült mellszobrát.
2014.04.01 02:30MTIA fél méter magas és mintegy 50 kilogramm súlyú alkotás értéke több százezer korona. Az 1947-ben készült mellszobor Benes egykori villájának parkjában állt, ahol a politikus sírja is található. Edvard Benes többnyire ebben a villában töltötte szabadságát és itt érte a halál is az 1948-as kommunista hatalomátvétel után, amikor lemondott elnöki tisztségéről. Aktív politikusként számos magas rangú külföldi vendégét is Sezimovo Ústíben fogadta.
Benes személyes óhaja volt, hogy villája kertjében temessék el. Felesége, Hana Benesová a hetvenes évek elején bekövetkezett haláláig lakott a villában, amelynek kertje a szocialista évtizedekben zárva volt a nagyközönség elől. Benesová halála után a villa kormányzati üdülőközpontként szolgált egészen az 1989-es rendszerváltásig.
A cseh hatóságok és a történészek szerint sírgyalázás történt. A hatóságok az állítják, hogy az utóbbi évtizedekben ilyen támadás a cseh történelmi emlékhelyek ellen nem volt.
A rendőrség azt valószínűsíti, hogy a tolvajok vagy értékesíteni akarják a bronzot, vagy pedig egy gyűjtő megrendelésére loptak.
"Minden eshetőséget - a vandalizmustól egészen a gyűjtőkig - megvizsgálunk" - közölte Miroslav Doubek dél-csehországi rendőrségi szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06