Arzenál a nyóckerben
Elfogták a fővárosban lövöldöző drogdílereket
A gyanúsítottak lakásán drogterjesztéshez használható eszközöket, kábítószergyanús port, növénytörmeléket találtak, továbbá szamurájkardot, baseballütőt, gyalogsági szuronyt és bozótvágó kést is lefoglaltak.
2014.03.30 11:45MTI
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai elfogtak négy férfit, aki március 3-án botokkal, kardokkal felszerelkezve és lövöldözve akart rendezni a főváros VIII. kerületében egy, a kerületi kábítószer-terjesztés és területelosztás miatt keletkezett vitát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján vasárnap.
A rajtaütést követően tartott házkutatáson a gyanúsítottak lakásán drogterjesztéshez használható eszközöket, kábítószergyanús port, illetve növénytörmeléket találtak, továbbá szamurájkardot, baseballütőt, gyalogsági szuronyt és bozótvágó kést is lefoglaltak.
A közlemény szerint a gyanúsítottak, egyelőre ismeretlen társaikkal együtt március 3-án botokkal, kardokkal hadonászva jelentek meg Budapesten, a Dobozi utcában egy társasházánál azért, hogy konkurensüket megfélemlítsék.
Mivel vetélytársukat nem találták ott, öt kocsiból álló konvojjal egy Dankó utcai társasházhoz mentek. Amikor ott észrevették ellenlábasukat és rokonait, az első két járműből több lövést adtak le az utca másik oldala felé.
Senkit sem találtak el, de három parkoló gépkocsit megrongáltak.
A TEK munkatársai péntek hajnalban csaptak le három gyanúsítottra, negyedik társuk pedig később önként feladta magát a rendőrségen.
A négy férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat - közölte a BRFK.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


