Félpályás útzár
Rendőrök is megsérültek egy fővárosi balesetben
Az elsődleges információk szerint a rendőrautóban három rendőr, a személyautóban egy ember sérült meg.
2014.03.24 20:10MTI
Egy embert súlyos, hármat könnyű sérüléssel vittek kórházba a XVII. kerületi Pesti útról, ahol hétfő este egy rendőrautó és személyautó karambolozott - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel. Nagy Zsófia elmondta: a balesetben egy középkorú nő súlyos sérüléseket szenvedett. Két fiatal férfit és egy fiatal nőt könnyű sérülésekkel vittek kórházba további vizsgálatokra.
Sem a mentőszolgálat, sem a rendőrség sajtóügyeletese nem tudta megmondani, hogy a rendőrök milyen sérüléseket szenvedtek. Vattayné Székely Noémi, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-nek korábban azt mondta: a Pesti úton eddig ismeretlen körülmények között ütközött össze egy rendőrautó és egy személygépkocsi. A helyszínen a félpályás útzárat már feloldották, a helyszínelés jelenleg is tart. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit - tette hozzá az ügyeletes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


