Öt év börtönön osztoznak
Súlyosabb lett a kalauzverő család büntetése
A korábbinál súlyosabb büntetést rótt a másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék arra a hajdúhadházi családra, melynek tagjai 2010 nyarán megvertek egy kalauzt a Záhony és Cegléd között közlekedő vonaton.
2014.02.05 13:50Havariapress
A kép csak illusztráció (Forrás: MTI)
Súlyosbította az elsőfokú bíróság ítéletét a Debreceni Törvényszék annak a hajdúhadházi családnak az ügyében, akik még 2010-ben bántalmaztak egy kalauzt. A jegykezelő 8 napon belül gyógyuló arczúzódásos sérüléseket szenvedett.
A családfőt, feleségét és lányát közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, könnyű testi sértés vétségében és kiskorú veszélyeztetése miatt marasztalta el jogerősen a bíróság.
A családfő a másodfokú ítélet értelmében 2 év 2 hónap börtönbüntetést kapott és 3 évig el van tiltva a közügyek gyakorlásától. Első fokon 1 év 10 hónap és 2 év közügyektől eltiltás volt az ítélet. A másodrendű vádlottat 1 év helyett 2 év börtönbüntetésre ítélte a törvényszék, a próbaidő pedig 2 évről 3 évre emelkedik. A III.r. vádlott büntetése 210 óra közérdekű munka helyett 10 hónap börtönbüntetés, 2 évre felfüggesztve.
A Debreceni Törvényszék büntetőtanácsa mérlegelte a régi és az új Btk. büntetési tételeit is. Miután a régi Btk. enyhébb szankciót tartalmaz, ezért a törvény értelmében ezt kellett alkalmaznia a tanácsnak. Hasonló bűncselekmény - csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak - esetén egyébként, az új Büntető Törvénykönyv értelmében akár 8 év szabadságvesztés is kiszabható.
Az ötfős család - I.r L. Sándor és II.r. L. Sándorné házastársak, míg III.r. fk. L. Alexandra, IV.r. fk. L. Kitti Elizabet, valamint gyermekkorú L. G. az I. és II.r. vádlottak kiskorú gyermekei - 2010. július 29-én a hajdúhadházi vasútállomáson szállt fel a Záhony és Cegléd között menetrend szerint közlekedő személyvonatra. A vonaton a sértett vezető jegyvizsgálóként teljesített szolgálatot, és felszólította a családtagokat menetjegyük átadására.
A vádlottak és a gyerek valamennyien 90%-os kedvezményekre jogosító jegyet mutattak fel, ezért a jegykezelő kérte őket, hogy mutassák be a kedvezményekre jogosító igazolványaikat is. Miután azonban semmilyen dokumentumot nem akartak mutatni, a sértett felszólította őket, hogy vagy fizessenek pótdíjat, vagy a következő állomáson szálljanak le a vonatról.
A vádlottak azt mondták, hogy nincs pénzük, így a jegykezelő a Bocskaikert megállónál szólt, hogy hagyják el a szerelvényt. Ekkor a II.r. vádlott trágár kifejezéseket kiabált a sértett felé, majd valamennyien körbeállták, durva szavakkal illették, a ruháját rángatták, lökdösték, majd a II.r. vádlott egy alkalommal kis erővel pofon is ütötte, az arcát kikarmolta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


