A TEK-nek kellett beavatkoznia
Karddal támadtak a rendőrökre, most előzetesben vannak
Előzetes letartóztatásba helyezte kedden a Budakörnyéki Járásbíróság azt a három érdi férfit, akik karddal támadtak rá az ellenük falopás miatt intézkedő rendőrökre.
2014.01.28 15:35MTI
A csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított férfiak letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a tanúk esetleges befolyásolása miatt, 30 napra rendelték el.
Gyugyi Csilla korábbi tájékoztatása szerint a Pilisi Parkerdő Zrt. erdészének szombaton tett feljelentése nyomán az érdi rendőrök kimentek a falopással gyanúsítható emberek házához, hogy elszámoltassák őket.
A rendőrök láttán a lakók az udvarra futottak, megfenyegették őket, ketten pedig karddal a kezükben a kerítésen át szurkáltak feléjük. A harmadik férfi eközben megragadta, és a kerítéshez húzta az egyik rendőrt.
Mivel a fenyegetőzés és szidalmazás folytatódott, a helyszínre érkező Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai lezárták a környéket, majd előállították a három férfit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


