Vizsgálják a működését
Gyermekrák Alapítvány: törvényességi ellenőrzést rendelt el az ügyészség
Az alapítvány vezetőjéről az Index írta, hogy az adományokból vásárolt betegszállítót saját céljaira használja. Balogh István jogi lépéseket fontolgat a szerinte "méltatlan médiatámadások" miatt.
2014.01.19 11:27MTIA Fővárosi Főügyészség január elején elrendelte a Gyermekrák Alapítvány törvényességi ellenőrzését - erősítette meg a Fővárosi Főügyészség szóvivője vasárnap az az Index hírportál korábbi értesülését.
Bagoly Bettina elmondta, az ügyészség azt vizsgálja, hogy az alapítvány kuratóriumának működése megfelel-e a jogszabályi rendelkezéseknek. A vizsgálat folyamatban van, az várhatóan meghaladja a hatvan napot - közölte.
A Magyar Nemzet pénteken számolt be arról, hogy hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a Balogh István vezette Gyermekrák Alapítvány ügyében. Az ismeretlen tettes ellen folyamatban lévő büntetőeljárás elrendeléséről a január 6-án megkezdett feljelentés-kiegészítés után döntöttek.
Az alapítvány ügyében Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő december 20-án hanyag kezelés, valamint csalás gyanúja miatt tett feljelentést.
Az alapítvány vezetőjéről az Index írta, hogy az adományokból vásárolt betegszállítót saját céljaira használja. Balogh István jogi lépéseket fontolgat a szerinte "méltatlan médiatámadások" miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


